projekt
SZÁMLÁZZ.HU
Új fejezet egy sikeres, 20 éves cég történetében
A Számlázz.hu-val való közös munkánk évekkel ezelőtt kezdődött, amikor a Graphisoft Parkban található földszinti irodájukat terveztük. Már akkor éreztük, hogy ez több, mint egy megbízás: egyfajta közös gondolkodás, ahol a tér és a márka szellemisége egymásra hangolódik. Azóta a cég nőtt, formálódott, és a fejlődés természetes velejárójaként új terekre volt szüksége – de az értékek ugyanazok maradtak.
Amikor 2025-ben megkerestek bennünket, hogy tervezzük meg az új, II. emeleti irodájukat, a hívás nem pusztán szakmai felkérésként hatott. Inkább olyan volt, mint amikor az ember régi ismerős arcokat lát viszont, és pontosan tudja: innen folytatódik, amit valaha elkezdett.
Ez a projekt tehát nem újrakezdés, hanem folytatás – magasabb szinten. Egy tér, amelyben a bizalom, a közös tapasztalat és a fejlődés természetesen épülnek egymásra.
Első benyomások a térről
Már az első pillanatban beleszerettünk a tér különös, az irodák világában szokatlan karakterébe. A mennyezetet keresztül-kasul átszelő fa gerendák természetes ritmusa azonnal magával ragadta mind a megrendelőt, mind minket. Ezt a különleges szerkezeti látványt mindenképp meg szerettük volna őrizni — ugyanakkor a fehér gerendaközök látványa túlzott kontrasztot teremtett, így olyan megoldást kerestünk, amely egyszerre rejti el és emeli ki a szerkezet szépségét.
A tér hosszan elnyúló, középfolyosós elrendezése megőrzendő helyett inkább újraértelmezendő volt. Már a kezdetekkor tudtuk, hogy a folyosó monoton ritmusát meg fogjuk törni: íves falakat és áttetsző üvegfelületeket hoztunk létre, hogy a két oldalról beáramló természetes fény végigjárja a teret, és élettel töltse meg az átmeneteket.
A legváratlanabb, mégis leginspirálóbb elem azonban a folyosó közepén húzódó átjáróhíd volt, amely az emeletet a szomszédos épülettel köti össze. A híd, a Duna közelsége, és a mennyezetet átszövő gerendák együtt olyan asszociációkat ébresztettek, amelyek elvezettek minket a koncepció gyökeréhez: egy Duna-parti csónakház hangulatát idéző, természetes, fényben fürdő világ megteremtéséhez.
Koncepció
Az osztott gerendás mennyezet és a Duna-part közelsége adta a kiindulópontot a koncepcióhoz: egy Római-parti csónakház hangulatát idéző tér született, amely a folyó természetes ritmusát, fényét és élővilágát hozza be az irodai környezetbe.
Tanulmányoztuk a Duna színeit, mozgását, élővilágát – és azt kerestük, miként lehet mindezt úgy beemelni a belső térbe, hogy az kortárs és harmonikus maradjon, illeszkedve a Számlázz.hu világához. Megjelentek itt a hullámformák, a víz tükröződése, a szitakötők finom szárnycsillanása, a halak, az evezőlapátok ritmusa, sőt, még a korallberkenye vöröses árnyalata is, amely természetes akcentust ad a neutrális térvilágnak.
A cél nem az volt, hogy tematizáljunk, hanem hogy érzetet teremtsünk – egy olyan atmoszférát, ahol a természet és az emberi jelenlét egymásba simul. A Duna nem illusztrációként jelenik meg, hanem mint hangulat, mint finom háttérrezgés: minden anyagban, színben és ívben ott a víz lüktetése.
A terekben – a kisebb-nagyobb tárgyalóktól és workplace zónáktól a fókusz- és kollaborációs területeken át egészen a közösségi étkezőig és kávézóig – a folyó színei és ritmusa köszön vissza. Az akusztikus fülkék és a gondosan megtervezett kiszolgálóhelyiségek pedig a mindennapi működés kényelmét és harmóniáját szolgálják, úgy, hogy közben megőrzik a tér természetes, lélegző eleganciáját.
Térélmény
Két, terasszal kapcsolatos tárgyalót szüntettünk meg, és ezek helyén alakítottuk ki az étkező és kávézó részét – hiszen hitünk szerint ez a ház legjobb pontja: napfényes, szellős, és közvetlen kapcsolatban áll a külvilággal. Egy olyan hely, ahol a munka ritmusa megállhat, és átadhatja helyét a közösségi pillanatoknak.
Az egyetlen kompromisszumot a tér közepén megmaradó, elbonthatatlan strang jelentette – mi azonban nem rejteni akartuk, hanem szerepet adtunk neki. Ezt a szerkezeti elemet hangsúllyá emeltük: halas tapétával vontuk be, köré három oldalról piros polcokat komponáltunk, és egy piros–kék komóddal erősítettük a vizuális ritmust. Így a korábban kényszerű elem karakteres központi motívummá vált, amely életet, színt és játékosságot hoz a térbe.
Az étkező így nem csupán funkcionális zóna lett, hanem a projekt egyik legemberibb pontja – egy hely, ahol a Duna hangulata, a fény és az anyagok melege egyszerre idézik meg a természet, a közösség és a jókedv harmóniáját.
TÁRGYALÓK
Az irodai funkciók szintén a rugalmasság elvére épülnek. Számos tárgyalót alakítottunk ki különböző méretekben és hangulatban: ezek közül az egyik mobil fallal két kisebb irodává választható, így a tér az aktuális igényekhez igazodik. Létrehoztunk egy fókuszszobát is, ahol csendben, zavartalanul lehet elmélyülni, valamint két akusztikus fülkét, amelyek intimebb környezetet biztosítanak a telefonhívásokhoz vagy online megbeszélésekhez.
KOLLABORÁCIÓS TÉR
A folyosón helyet kapott egy kollaborációs tér is, ahol 3–4 ember kényelmesen leülhet egy rövid megbeszélésre, közös ötletelésre vagy egy kávé melletti beszélgetésre. Ez a kis oázis a folyosó ritmusát oldja, és segít, hogy a munka ne csak funkcionális, hanem inspiráló is legyen.
A tér így nemcsak látványában, hanem használhatóságában is élő – olyan, mint maga a Duna: folyamatosan változó, mégis mindig harmonikus.
