Kezdőlap

Munkáink

Rólunk

Történeteink

Megjelenések

Kapcsolat

történeteink

SHORTLISTEN az ÉV IRODÁJA VERSENY – AZ ÉV KÖZÖSSÉGI TERE kategóriában

A szervezők 2023-ban tizennegyedik alkalommal hirdették meg Az Év Irodája versenyt, amelyre összesen 185 pályázat érkezett. Most a szakmai zsűri összeállította a legígéretesebb jelöltek listáját az irodák és a közösségi terek kategóriákban, hogy közülük kiválassza majd a díjazottakat.

Magyarország egyik legfontosabb és legemblematikusabb ingatlanpiaci versenye, Az Év Irodája az új, felújított vagy bővített irodákat, irodaházakat, közösségi tereket, belsőépítészeti vállalatokat díjazza. Idén is a megszokott módon zajlik a verseny, hiszen a pályázati határidő után a közönségszavazásra került sor, amelynek során február elejéig csaknem 12 ezer szavazat érkezett. Most pedig a szakmai zsűri bejelentette a shortlistesek névsorát, amelyet a beérkezett pályázatok, fotók és kérdőívek alapján állították össze, majd a helyszíni bejárásokra kerül sor.

Az élményszerűség, illetve az új fenntartható és digitális megoldások mind-mind azt jelzik, hogy az irodák továbbra is a vállalatok központjai maradnak, ahová egyre nagyobb számban várják vissza a dolgozókat. Az office branding a közösségre fókuszál, miközben a virtuális munkamódszerek a személyes jelenléttel harmóniában teszik versenyképessé a vállalati munkahelyeket és vonzzák az új tehetséges alkalmazottakat.

Az Év Közösségi Tere kategória (6 közösségi tér)

Co-working univerzum – evosoft Hungary, HOM12, Jungle coworking Szeged, 

Kollab, Loffice Déri, PRÉLUDE La Librairie Francaise

Az Év Irodája díjátadó gálára a Várkert Bazárban kerül sor április 4-én.

AZ ÉV IRODÁJA, AZ ÉV KÖZÖSSÉGI TERE, KÖNYVESBOLT VERSENY, IRODA, IRODA TERVEZÉS, IMPRESSONO
Adatvédelmi áttekintés
Irodatervezés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.

Statisztikai sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.